villámkritka
Szorongás nélkül az orfeumon
Szorongás orfeum
(Zöld Macska Diákszínpad, Szigetszentmiklós)
A fesztivál második napjának utolsó két előadására rányomta a bélyegét a szombat esti hangulat:
olyan hálás közönséget kapott a Szorongás orfeum (és az Arrabona Diákszínpad is), amilyenről
minden társulat álmodozik.
A poénok átütő erejű kacajhullámokat indítanak el a közönség soraiban, és ez bátorságot,
szabadságot ad a játszóknak is. A darab kitűnő választás, a jelenetek pergő ritmusa még a késői órán
is fenntartja a figyelmet. A zenei betétek nagy lendületet adtak a produkciónak, a boldog dallamok
alapvetően meghatározzák a hozzáálláásunkat ahhoz a sok apró történethez, amelynek tanúi
lehettünk. Jól kihasználta a csoport a tehetségeket, az adottságokat: tangó gyönyörű volt, illett az
előadás ritmusába, a bűvész kevésbé bájos segítőjének arcberendezése, fintora humoros volt,
miközben egy másik, kontrasztjelenetben ugyanez a lány teljes lélekjelenléttel és komolysággal
átéli a drogüggő szerepét. A kezdeti jelenetben szó szerint rámtelepedett a tanítónő gyermekének
szorongó helyzete, és innentől kezdve egy pillanatra sem tévedt el az előadás ettől az üzenettől,
vezérfonáltól. A térhasználat ügyes volt, bár a nézőtér bejárat felőli végéből nehezen lehetett látni a
másik oldalon játszódó jelenetek egy részét. A jelenetek többségében mindig volt valami humoros,
miközben megmaradt a téma komolysága. Gondolok például a párkapcsolati témájú jelenetekre, a
vacsorára, a barátnők sminkelős-beszélgetésére. Sokszor egymásba ágyazódó konfliktusok sorozatát
láthatjuk, gondolok itt az utolsó jelenetre, ahol az önző, bunkó srác beszélgetése átfűződik a
cigányokkal való vitába.
Végeredményben nem csupán a közönség alaphangulata miatt aratott ekkora sikert – mert
igenis nagy sikert aratott a csapat – hanem azért is, mert megfelelő arányban foglalt helyet a humor
és a komolyság a színdarabban, s mivel a játszók önfeledten és határozottan adták át magukat a
játéknak, a nézők is gond nélkül szárnyalhattak az előadással.
Kecskemét, 2012. április 22.
Kollár Zsuzsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése