villámkritika
Éjfél után a színházban – Wedekind ébredése
Tavaszvárás
(Janus Sr, Pécs)
Fáradtan, elcsigázva, megfogyva bár, de mégsem kevesen lehettünk tanúi a tegnapi utolsó előadásnak, a Ciróka
Bábszínházban. A pécsi csoport a tabukat döntögető Frank Wedekind A tavasz ébredése című művét dolgozta fel.
Szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam! Leginkább azért, mert sohasem láttam még ilyen parádés alakítást
diákszínpadon.
A zenés betétek fantasztikus szövegeit tátott szájjal hallgattam – ez volt az előadás másik legnagyobb
becse. Nagyon pozitívan hat a nézőre, hogy a gitárt mint kelléket alaposan kihasználják a játszók, szinte mindenki
kezében megfordult. A fiatalok lelki problémáin kívül az előadásban helyet kap a másik generáció szólama is: mit
gondol a szülő. A kettő ütköztetéséről szóló jelenetekben a színpad sötét, az arcok alulról való megvilágítása torz,
könyörtelen és zord képet nyújt, és kifejezi, milyennek látja a diák a fölötte despota módon uralkodó szülőt, a
zsarnok tanárt, akik közösen erőltetik bele a főszereplő fiút egy teljesítménykényszeres helyzetbe. A téma
napjainkban is aktuális, hiszen ezer és ezer gyereket iratnak szüleik zseniképzőbe, gimnáziumba anélkül, hogy
ismernék saját csemetéjük képességeit, érdeklődésének valódi irányát. Általános jelenség, hogy az embert ma már
nem kell kizsákmányolni erőszakkal, hiszen hagyja magát kifosztani, rabszolga módon dolgozik, hogy elismerjék,
hogy ne rúgják ki. Ezt a lóversenyt a gyerek még nem érzi, a szülők nyomására, a szeretetért cserébe veszi fel a
hámot és hajtja igába a fejét. Aki nem tartja a tempót, lemarad. Szerettem ebben az előadásban, hogy mindezt
egyfajta megengedő szarkazmussal, gúnnyal bevonva láthattam. Ettől a probléma még komoly maradt – láthattuk
ezt az öngyilkosság jelenetében. Hogy még a halál sem veri fel a környezetet – az a tragédia. A záródal, amely egy
viszonylag ismert magyar együttes muzsikája, láthatóan közelebb hozta a probléma gyökerét mind a játszókhoz,
mind a nézőhöz. Még most is visszhangzik a fejemben.
Nem tudom nem dicsérni a színészi alakításokat. Aprólékosan, jól kidolgozott jeleneteket már láthattunk a
nap folyamán, de itt – és most kivált az igazgató szerepét játszó fiatalemberre gondolok – eszméletlen
kreativitással állunk szemben. Ha az igazgató és a diák karaktere egy kaptafára készült volna, akkor nen
mondanám ezt. Az a bizonyos srác (nem tudom a nevét) „nagyon elkapta a figurát”. De a többiek is
összeszedetten, közel hasonló energiával vettek részt a produkció megalkotásában.
Kicsit későn esett le, hogy ez most a Wedekind-dráma, de ez nem zavart, a jelenetek váltásai élesek
voltak, feszes tempóban játszotta végig a csoport az előadást, még így, éjfél után is. Összességében úgy gondolom,
igen, ilyennek kell lennie egy ideális diákelőadásnak, ahol láthatóan mindenki jól érzi magát a színpadon, ahol a
diákok karakterei nem egyformák.
Kecskemét, 2012. április 21.
Kollár Zsuzsi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése