NNÁ-KIMI 11/B-Liget csoport: Liliom

villámkritika

Mit ér a Ferenc, ha Molnár?

Liliom

(NNÁ-KIMI 11/B-Liget csoport, Budapest)

Az előadás vágeztével a következő kérdés fogalmazódott meg bennem: valóban ennyire fontos a 

17-18 éves fiatalságnak a múlt század eleji cselédkérdés, a Budapestre felkényszerült peremrétegek 

szenvedései,   és   ha   igen,   akkor   ehhez   feltétlenül   a   népszínműből   kinőtt,   moralizáló,   szinte   már 

érzékeny drámairodalomhoz kell folyamodnunk?

Mi köze ehhez a darabhoz a játszóknak? Na jó, tekintsük feladatnak, alázattal adózunk a 

színházi munkának, és megcsináljuk. De hogy? Eljátsszuk? Vagy legyártjuk? 

Indul befelé a közönség a nézőtérre, ám a színpadon még civilkedő játszókat lát, akik aztán 

véresen   komolyan   végigszenvedik   a   szomorú,   megható,   igazságtalan   életet   a   színpadon.   Nem 

tagadom, vannak ígéretes tehetségek az osztályban, akik rendesen elvégezték a „melót”, és most 

büszkén   hátradőlhetnek;   ez   férfimunka   volt.   Csakhogy   a   színház   (azaz   a   diákszínjátszás)   nem 

munka,   hanem   játék.   Ha   nem   játszom,   akkor   halott   a   produkció.   Halott,   holott   az   kiderül   a 

Liliomból, hogy ennél ötvenszer több van ezekben a fiatalokban, mert még ezt is a legnagyobb 

tisztességgel, becsülettel adják elő. Szóval rossz a darabválasztás szerintem. Ezen kívül más baja 

nincs  az  előadásnak  – pontosabban a többi  ebből  következik.  Ebben  csupán  két-három  színészi 

alakításra van  lehetőség,  a többiek  semmilyen lehetsőéget sem kapnak  arra, hogy megmutassák 

magukat. Ezáltal aránytalanná válik a produkció mint diákelőadás. 

A kezdéssel is voltak problémák: mi a funkciója ennek a dalbetétnek az elején? Nem ez 

fogja elindítani a játékot. Nem volt kezdeti energia. Ennek a drámának a nyelvezete a vidékről a 

fővárosba költözött, cselédsorban tengődő, kvártélyokban meghúzódó szegénység nyelve; szó se 

róla, kifogástalan szövegmondással állunk szemben, dícséretes. A játék fizikai szintje a szöveg miatt 

háttérbe húzódik,  az egymásnak feszülő  karakterek  megformálását  kizárólag a  szöveg  vezeti. A 

Liliomot játszó fiatalember tökéletesen felépítette maga köré ezt a szerepet – de érti ezt a senkiházi 

ficsúrt, vagy csak összerakta? Julit is nehéz ma már elképzelni. Ebben az emancipált világban nincs 

az a nő, aki ilyen fojtott nyugalommal éli végig a despotaként uralkodó férje haláltusáját. Legalább 

dühöngene, úgy igazából. Ezt azért mondom, mert egyszerűen olyan összetett karakterek vannak a 

Liliomban, hogy azt nem lehet csupán a szövegből megkonsturálni. Szerintem tehát a szereposztást 

is meg kellett volna gondolni. Az üvegek hangjával való játék viszont dicséretes. A ligeti körhintás, 

mulatságos, verklis bohóság mol-ba forduló, torz mivolta mutatkozik meg benne. 

A   csoport   rendkívül   ügyes,   szorgalmas,   tehetséges,   csupán   a   rendezőt   terheli   minden 

vádaskodásom.   Ám   azokat   is   csak   abban   az   esetben   tartom   fenn,   ha   elfogadjuk,   hogy   egy 

diákelőadás rólatok, diákokról kell, hogy szóljon – és ez most nem valósult meg. Ha ezzel nem 

értetek egyet, akkor vegyétek úgy, hogy nem szóltam. 

Kecskemét, 2012. április 20.

Kollár Zsuzsi