2012. május 9., szerda

Ifjú Morbid Színpad: Pszichedélia


villámkritika
Így volt…
Pszichedélia
(Ifjú Morbid Színpad, Kecskemét)
Pár ével ezelőtt, sőt sokszor még mostanában is pontosan úgy érzem magamban, mint ezen az 
előadáson. Már abban a pillanatban, amikor belépünk a nézőtérre és leültetnek minket a 
színpadra,   érezzük,   hogy   ez   valami   más   lesz.   Valami   szokatlanra   számítunk   és   nem 
csalódtam! 
Az átlagos tizenévesekről szóló történet   egyik pillanatról a másikra átcsap egy 
eszeveszett szürreális, pont ezért az elején kicsit értehetetlen belső utazásba. Amikor először 
megszólalt a zene, úgy éreztem én is házibuliban vagyok. Megdöbbentem a hatástól, soha 
nem gondoltam volna: az, hogy ott ülök a játszók között, ennyire erős lehet. Majd hideg 
futkosott az egész testemen, amikor a tömeg úgy mozdult,  mint a főszereplő, és felfogtam, 
hogy ez mind Ő! „Szerencsétlen” lány egy olyan  világba kerül, ahol semmit sem ért, és én 
tudom, hogy ez Ő maga! Nem éreztem magam biztonságban innentől kezdve egy percig sem, 
de nem a körülöttem szaladgáló emberek miatt!
Lehet, hogy én is ilyen vagyok belülről? Ez a gondolat egész előadás alatt ott 
motoszkált valahol hátul az agyamban. Egy percre sem kalandozott el a figyelmem, mert 
mindig volt valami effekt vagy éles hang vagy új zene vagy mozdulat, ami lekötötte. Az éles 
hangok, a kiabálás, a hangszínnel való játék olyan sok volt, olyan sűrű, hogy a végére tényleg 
úgy éreztem magam, mintha kiszakadtam volna a valóságból és máshol lennék. A kis katica, a 
mélabús   bagoly,   a   galambpár,   egyiküknél   sem   láttam   az   embert!   Csak   Őket.   A 
legmegragadóbb mégis a tengeri jelenet volt számomra! A sok buborék, ahogy ott mászkálnak 
mellettem az „élőlények”, a hangok…teljesen belesüllyedtem. Annyira kétségbe voltam esve 
az egész előadás alatt, mintha velem történne minden. Aztán jön a végén a feloldozás, a 
rádöbbenés, hogy itt mindent irányíthat, mert ez Ő! Az első kis élvezet a lány arcán, amikor a 
sast odaadja rókáknak és a tudat, hogy ezentúl minden más és talán jobb lesz! Mintha az 
utolsó pillanatban, amikor már tényleg nem bírom, kibukkannék a víz felszínére!
Csak, amikor a végén a házigazda keltegeti a maradék vendéget, akkor döbbenek rá, 
hogy ennek a történetnek volt eleje is. Olyan távolinak tűnik az a valóságos világot bemutató 
keret, hogy szinte el sem hiszem, hogy ebben darabban volt az is. Pedig mennyire jellemző: 
szülők elutaznak, tilos a házibuli, de már tudja az ember, hogy kiket hív meg. Nálam elérte a 
hatását a darab. Adott valamit, amit eddig senki és semmi.
Kecskemét, 2012. április 20.
Molnár Rebeka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése