villámkritika
G-pont
Á.G.N.E.S.
(AYDÁK/new wave, Debrecen)
Megdöbbentő történet, megdöbbentő megoldásokkal, játékokkal és váltásokkal. Már amikor
belépünk a színház épületébe véres papírlapok fogadnak szétszórva a földön „ez jó lesz”,
gondoltam magamban. Furcsa kezdés az ajtóban, majd beengednek minket. Az ajtók lelki
problémáival foglalkozni még soha nem jutott eszembe vagy mentálhigéniával betömni
réseket. De ezen nem is igazán elmélkedem, mert leköti minden figyelmem, ahogy a fiúk az
ajtókkal bravúroznak, emelik, döntik, elkapják, látom, hogy jó fizikumúak, mégis hihetetlen
látvány, mintha könnyű hungarocell lapokkal dolgoznának. Az első táncos jelenet után
vártam, hogy mikor szólal meg újra a zene és mozdulnak meg. Végtelenül ötletes,
szórakoztató, néhol akrobatikus elemeket tátott szájjal néztem és nem voltam vele egyedül.
A darab során számtalanszor kizökkentem, hirtelen nem tudtam hová tenni a dolgokat.
Izgalmas volt, folyton keresni a miértet, de nem is vártam magamtól, hogy megtalálom. Csak
hagytam, hagy sodródjak az őrülettel, átéljem a darab által, amit egy férjgyilkos érezhet!
„The women who killed her husband” – hirtelen és pontosan váltott a karakterek között,
mintha mind benne lenne, és kontrollálatlanul hol ez hol az bukkanna elő belőle.
Amikor teleshop-stílusban Setve és Stevie belekezdett a kínzóeszköz reklámába kicsit,
megfagyott bennem a vér. Mi lesz itt? Ha már eddig is annyira bátran levetkőztek, akkor itt
most tényleg valami durva dolgot fogunk látni? Szerencsére inkább komikusra hajlott a dolog
és a mozgás elvonta a maradék figyelmemet is arról, hogy tulajdonképpen mit csinálnak azzal
a csővel. Amit nagyon sajnálok, hogy a dobozok rejtélyét pontosan nem tudtam megfejteni.
Nem tudtam pontosan eldönteni, hogy a bíróság Ágnes fejében volt, vagy a valóságban, de ez
nekem még izgalmasabbá tette a dolgot.
Sok képet, és gondolatkezdeményt adott a darab, és a színészek játékának egy-két
pillanatát (főleg a mozgások közül) sokáig meg fogom őrizni és előveszem, hogy tovább
gondoljam. Kaptam valamit ez alatt a rövid órácska alatt, és ezt köszönöm!
2012. április 21.
Molnár Rebeka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése