villámkritika
A halálratáncoltatott leány
(HMG-KIMI 11. d, Szentes)
Ha nem lehetsz azé, akihez a szíved húz…
A téma, ami mindig aktuális, bár korántsem újkeletű.
A szentesiek hozták a formájukat.
A cím nem árulkodik arról, hogy nem egy napjaink béli újságcikk lesz a forrás, de
külön tetszik a sejtelmesség. Teljesen egyszerű, közismert balladára épülő történetet
láthattunk nagyon erős képekben a csoporttól. A gazdag lány, aki származása miatt nem lehet
szerelmével, hiszen választottja szegény és árva is. Általános népi történet szerelemről, amely
halállal végződik. Azt hinnénk, hogy erről már mindent elmondtunk, ismerjük a rövidke
sztorit. Ám talán kevesebb beszéddel és több érzéssel tudnak még újat mondani/mutatni a
HMG-sek. A csapat együtt, közösen ábrázolja az érzelmeket, szinte alig vannak egyéni súlyos
motívumok, a nyomatékot és a keretet az egység adja és a ritmus. Az arcokról
temperamentum, fájdalom, bánat, kimértség sugárzik. A tömeg sodor, akár a tánc. A
figyelmemet is csak ő viszi. A karakteres egyéni megnyilvánulások (népdalok, táncok és
próza) őszinték, és ami óriási pozitívum: segítik a körülöttük álló „tömeg” színpadi jelenlétét,
munkáját. A jelmezek egységesek (ezzel is a tömeget erősítvén), a kellékhasználat minimális,
jelzésszerű és visszafogott. Díszlet nélkül játszanak a fiatalok. Mondhatni, minden az elért
hatást segíti. A tömeg él és nagyot üt a porondon. A gimis srácok – nagy meglepetésemre –
hiteles felnőtt, jó fizikumú férfiakká váltak a színpadon. Nőket láttam magam előtt és
korosztályokat mű és „gagyi” jelzések nélkül. Kiemelném a táncok jelentőségét, az egyéni és
közös énekek súlyát, a ritmus nyomatékosító és húzóerejét. Vártam, hogy az anya reakcióját
még ha nem is láthatom, de legalább elmeséljék nekem. Vajon emelt fővel és tartással fogadta
fiatal lánya halálát vagy zokogással? Elvégre ő, és faluja hajtották a halálba…
Az előadás végig lekötött, éreztem a problémát a bőrömön. Megrázó volt. Köszönöm
Nektek! Elgondolkodtam a látottakon és megnyugtatott, hogy én szerencsére olyan korba és
olyan családba születtem, ahol örülnek a boldogságomnak és nem minősítik a páromat.
Szomorúan hangzik, de ez életeket menthet meg.
Kecskemét, 2012. április 20.
Kovács Dóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése