Fapihe: Idehol

villámkritika

Kitt-katt

Idehol

(Fapihe, Bag)

Az éjjeli/asztali lámpa kattogása a kedvenc hangjaim közé tarozok. Mindig valami picit új 

kezdetét jelzi.

Amikor   beléptem   a   nézőtérre   és   megláttam   a   sok   lámpát   a   színpadon,   nagyon 

megörültem. Ez valami új, érdekes lesz, ilyet még nem láttam. Nagyon tetszett a tábortűz 

imitálása. Kicsit olyan volt, mint amikor olyat játszunk „minden lehet ez a tárgy, csak az nem, 

ami”. Bár egy kicsit hiányoltam a nyársat és a rátűzdelt dolgokat. 

  A táska felcsípése, és az a pillanat, amikor a másik srác elment „pirosesernyőbarátnőjével” 

igazán megdöbbentett. Őszintén szólva nem vártam egy ennyire mély megmozdulást, hirtelen 

jött és pontosan bemutatta azt, amit olyan sokszor tapasztalunk, hogy bár egyformák vagyunk, 

mégis szekáljuk a másikat sokszor pont azzal, ami esetleg bennünk is „hiba”.

A több kis szál mind róluk szólt. Fiatalokról különböző élethelyzetekben, olyanokban, 

amikbe   mindannyian   kerültünk   már.   Mindig   van   a   társaságban   olyan,   aki   először   süt 

szalonnát,   osztálykiránduláson   valahogy   senkinek   a   szemére   nem   jön   álom,   és   több   soron 

rádöbbentünk   már,   hogy   van   rosszabb   az     unalmas   várakozásnál,   ami   abban   a   borzalmas 

pillanatban   realizálódik   bennünk,   amikor   a   hangosbemondó   tájékoztat.   Mégis   kicsit 

bizonytalan  volt  az  egész.  Nem teljesen  állt  össze  a  sok kis   darab,  nem  találtam  azokat  a 

bizonyos    „ahha” összefüggéseket. A lámpás  ötlet, amilyen jónak bizonyult az elején pont 

annyira   lett   hátrányos   a   végére.   Sokszor   nem   láttam,   csak   a   lábakat,   de   a   én   az   arcot   is 

tanulmányoztam volna főleg egy ittas apa – szomorú fiú jelenetnél. Mi volt a pontos üzenet? 

A lámpák mindig csak egy kis szeletet világítottak meg a színpadon, a szereplők közül. Ennyit 

látunk mi is nap mint nap? Csak azt a kis részletet, amit éppen figyelni kell, figyelünk, a többi  

mind sötétségbe vész?

    Összességében a kreatív próbálkozás nagyon feldobta az átlagos történeteket, és egy kicsit 

más színben tüntette fel azokat. Elgondolkodtatott, amit nagyon köszönök.

Kecskemét, 2012.04.21.

Molnár Rebeka